Fable, narratív forma, általában olyan állatokkal, amelyek emberként viselkednek és beszélnek, azt mondják, hogy kiemeljék az emberi ostobaságokat és gyengeségeket. A történetbe egy erkölcsi-vagy viselkedésleckét szövünk, amelyet gyakran kifejezetten a végén fogalmazunk meg. (Lásd még beast fable.)
a mese nyugati hagyománya gyakorlatilag az Aesop-val kezdődik, egy valószínűleg legendás alak, akinek az ókori görög mesék gyűjteményét tulajdonítják. A Modern kiadások legfeljebb 200 mesét tartalmaznak,de nincs mód a tényleges eredetük nyomon követésére; a legkorábbi ismert gyűjtemény az Aesop-hoz kapcsolódik a 4. század ie. Az Aezopiai modellt kifejlesztő klasszikus szerzők között volt Horace római költő, Plutarch görög életrajzíró, Lucian görög szatirista.,
Alinari/Art Resource, New York
mese virágzott a középkorban, mint minden formája allegória, és egy figyelemre méltó gyűjteménye mesék készült a 12.század végén Marie de France., A középkori mese a fenevad epikus néven ismert kiterjesztett formát hozott létre-egy hosszú, epizodikus állati történet, amely tele van hősrel, gazemberrel, áldozattal, és végtelen hősies törekvés, amely parodizálta az epikus nagyságot. Ezek közül a leghíresebb a Roman de Renart nevű kapcsolódó mesék 12. századi csoportja; hőse Reynard The Fox (német: Reinhart Fuchs), a ravaszság szimbóluma., Két angol költők átdolgozott elemei a fenevad epikus a hosszú versek: a Edmund Spenser Prosopopoia; vagy, Anya Hubberd Meséje (1591), egy róka meg egy majom felfedezni, hogy az élet nem jobb, a bíróság, mint vidéken, A Hátsó pedig a Párduc (1687) John Dryden újjáéledt a fenevad epikus, mint egy allegorikus keretét komoly teológiai vita.
a mese hagyományosan szerény hosszúságú, de a forma elérte a zenitjét a 17.századi Franciaországban Jean De La Fontaine munkájában, amelynek témája az emberi hiúság ostobasága volt., Első Mesekönyvgyűjteménye 1668-ban követte az Aezopikus mintát, de később, a következő 25 évben felhalmozódott, szatirizálta az udvart és bürokratáit, az egyházat, az emelkedő burzsoáziát—sőt, az egész emberi jelenetet. Befolyása egész Európában érezhető volt, a romantikus időszakban kiemelkedő utódja az orosz Ivan Andrejevics Krylov volt.
a mese új közönséget talált a 19. században a gyermekirodalom növekedésével., A formát alkalmazó neves szerzők között volt Lewis Carroll, Kenneth Grahame, Rudyard Kipling, Hilaire Belloc, Joel Chandler Harris és Beatrix Potter. Bár nem elsősorban gyerekeknek írt, Hans Christian Andersen, Oscar Wilde, Antoine de Saint-Exupéry, J. R. R. Tolkien és James Thurber is használta a nyomtatványt. A mese kijózanító modern használata megtalálható George Orwell Állatfarmjában (1945), a sztálinista Oroszország gyilkos allegorikus portréjában.,
Advertising Archive / Courtesy Everett Collection
a mese szóbeli hagyománya Indiában az 5.századi IE-ig nyúlik vissza., A Panchatantra, a fenevad mesék szanszkrit összeállítása, csak egy 8. századi arab fordításban maradt fenn, a Kalīlah wa Dimnah néven, amelyet két sakál-tanácsadóról (Kalīlah és Dimnah) neveztek el oroszlánkirálynak. Számos nyelvre lefordították, beleértve a héber nyelvet is, amelyből a 13.században Capua János Latin változatot készített. A 4-6. század között a kínai buddhisták a buddhista Indiából származó meséket adaptálták a vallási doktrínák megértésének elősegítésére. Összeállításuk Bore Jing néven ismert.,
Japánban a 8.századi Kojiki (“az ősi ügyek nyilvántartása”) és Nihon shoki (“Japán krónikái”) történetei mesékkel vannak díszítve, sokan a kicsi, de intelligens állatok témájáról, amelyek a nagy és hülye állatok jobbá válnak. A forma elérte magasságát a Kamakura időszakban (1192-1333). A 16. században a jezsuita misszionáriusok bevezették az Aesop meséit Japánba, befolyásuk a modern időkig fennmaradt.